2009. március 30., hétfő

29. építési nap

Hétvégén elkészült a bal oldali sárvédő is, átkalibráltuk a sebességmérőt, most kb. jó értéket fog mutatni, de majd egyszer rendesen, GPS-szel bemérjük...
Janó barátunk segítségével megtaláltuk azt is, hová kössük a műszeregység fordulatszámmérőjét, hogy jelet kapjunk a motorból. Bekötöttük és van is jelünk rendesen, elképzelhető, hogy kicsit állítani kell majd a műszeren, hogy a helyes értéket mutassa, de azt bármikor a kocsiból meg lehet ejteni.
Olajszintet ellenőriztünk, fékvezetéket ellenőriztünk, volt egy enyhe szivárgás a féklámpa kapcsolónál, amit korábban vettünk észre, ezt most megszüntettük.
A pályanapra készülve az autóra felszereltük a kamera tartóját a bukókeretre, és, hogy ne csak szélzaj legyen a felvételen, a műszerfal alatt elrejtettünk egy mikrofont is, amit a kamerába kötöttünk. Így élvezetesebb videókat fogunk kapni remélhetőleg... :-)
Apu vett egy olcsó motoros átbeszélő szettet, amivel majd sisakban is tudunk majd beszélni egymással, ami a rövid tapasztalatunk szerint amúgy nem lenne lehetséges. Kipróbáltuk, működik. Hogy a gyakorlatban hogy válik be, azt majd persze meglátjuk...
Végül felragasztottuk az MNR matricát a kocsi orrára - ezzel elkészültnek nyilvánítottuk az autót! 29 nap alatt egy halom alkatrészből autó lett! És áprilisra elkészült az autó, ahogy terveztük is, a blog indításakor egy évvel ezelőtt!
Még van egy pár apróság, amit el kell végezni persze az autón, a leglényegesebb ezek közül a motor vezérlő elektronika kalibrálása lesz a Power Commander segítségével, ehhez fékpadra kell vinni az autót. Remélhetőleg - bár egyre kisebb az esély - ezt kedden meg tudjuk tenni még a nyílt nap előtt, de ha nem, akkor majd utána, bár akkor nem ideális teljesítményen fog működni a motor.
Az építés oroszlánrészének lezárásaként még polírozni kezdtem az elemeket. Nagyon sokat számít egy kis simogatás a műanyag elemeknek... a színük is és a fényük is sokkal szebbé válik.
Összeírtuk a listát, amit a Hungaroringre viszünk magunkkal (alkatrészek, szerszámok, rongyok, olajak, stb...), hát szerencse, hogy kísérőautóval megyünk, lesz cucc elég... :-)
Legközelebb a Hungaroring után jelentkezünk! Köszönjük mindenkinek a gratuláló szavakat, a szerencsekívánatokat és a tippeket is! Hogy milyen sofőrök vagyunk, ez majd elválik, egy biztos nem fogjuk tudni kiautózni az MNR-t... folyt. köv...

2009. március 25., szerda

28. építési nap

Április 1! A bolondok napja! És egyben az év első autós nyílt napja a Hungaroringen! Én április közepére emlékeztem, de elseje a helyes dátum... bele kell húznunk!

Közben, hogy a legfontosabbat ne felejtsem: Március 16-án 50 cm-rel és 3230 g-mal megszületett Péter fiam! Hurrá!!!!!!
Arra gondoltam két fiam mellett megvan az esélye, hogy még kitcart építek valaha... :-)))

A családunkban helyreállt a rend, egy hét szabadságot vettem ki, közben jutott egy kis idő az autóra is - éjszakánként...

Először felszereltük az első sárvédőt - sajnos még csak az egyiket, de a második már gyorsabban fog menni. Az MNR sárvédőt méretre kell vágni, így lehet hosszú, nagy, vagy kicsi, rövidke, kinek, hogy tetszik. Mi a minél hosszabb verzióra szavaztunk, hogy ne verje fel a kavicsokat hátra, elöl pedig ne kapjon alá a menetszél nagyon. Az elejét pedig ferdére vágtuk, ugyanolyan szögben, mint amilyen a hátsó sárvédő eleje volt. Ezzel nagyon pofás lett a kocsi...


Elkészült az indexgombok porszórása is, felszereltük végleges helyére, Janó pedig átjött és bekötöttük az elektronikát is. Minden remekül működik! Egy rövid gombnyomás 3 indexelés, egy hosszabb nyomás 10 indexelés, 2 mp feletti nyomás pedig folyamatos indexelés, amíg le nem állítjuk mégegy gombnyomással. Ha a két gombot egyszerre nyomjuk meg, az pedig elakadásjelző... remek!
Felszereltük a tükröket is. A három tükör helye annyiban kötött, hogy van az autóhoz egy üvegszálas kis szélterelő is, a három tükör tartja azt is a helyén. Egyelőre nem tettük fel, de ha kelleni fog, akkor nem kell semmi mást tennünk csak a három tükörrel rögzíteni.

A középső tükör:

Az oldalsó tükör:
Felszereltük a két oldal-ütközés védő vasat is. A beszállás még körülményesebbé vált, de az autó biztonságát nagyban növeli ez a két vas...

Végül néhány hangulat-kép a majdnem kész autóról...

Miután elégedetten megszemléltük a kocsit minden irányból, bejelentkeztünk a futóműveshez. Ez persze egy újabb próbalehetőséget is jelentett... :-))

A szerelők összeszaladtak, mindenki körbeállta és bámulta a kocsit. Mikor kiderült, hogy a kerekek össze-vissza állnak és néhány állításhoz a kerekeket le kell venni, a gömbfejeket kicsavarni és azok ki- vagy betekerésével állítani az összetartást, már nem voltak annyira lelkesek... Néhány óra munka után azonban elkészült a beállítás. A szerelő nagyon profin, segítőkészen és figyelmesen szerelt, csak ajánlani tudjuk a Lévay autószervízt a XXII. kerületben a Thököly utcában.

Miután minden be lett állítva, kigurultunk a műhelyből. Már besötétedett és csöpögött az eső... remek! Mire hazaértünk, már rendesen esett az eső, de az autó sokkal jobban feküdte az utat, mint előtte. Az eső meg nem zavart nagyon... Betoltuk a garázsba az autót és elégedetten néztünk végig az esőcseppes kocsin. Végre tényleg felavattuk... :-)

A szerdai Hungaroring napig még a bal sárvédőt kell felszerelnünk, a fordulatszámmérőt bekötnünk, a sebességmérőt átprogramznunk, mert nagyon csal, végül minden csavart átnéznünk, és kész az autó!

Aki szerdán eljön a Hungaroringre, remélhetőleg ott talál majd minket! Óvatosak leszünk, mert minden bejáratós még, és rendszeresen fogjuk ellenőrizni a csavarokat, kábeleket, stb, de azért kipróbáljuk, mit tud az MNR!

Pályázat: Aki legkésőbb április 1-én reggel 10:00-ig legpontosabban megtippeli, milyen időt fogunk menni szerdán az MNR-rel, az cserébe a következő nyílt napon vendégünk egy pár utas-körre! A válaszokat megjegyzésként várjuk a blogoldalra! Mellékesen egy közvéleménykutatást is indítottunk a jobb oldalon, aki szeretne, oda is beírhatja tippjét, de az név nélküli szavazás, nem lesz beazonosítható a szavazó, ezért a pályázatban az nem vesz részt...

Segítségül: Massa 2008-ban 1:19-es időt futott, tavaly a nyílt napon a leggyorsabb Porsche GT3 és Impreza olyan 2:10-2:13 közötti időket ment, én pedig egy 1.4-es Fiestával 2:40-2:43 körüli időt. Hajrá!

2009. március 10., kedd

27. építési nap - A próbaút!

Igen! Elérkezett a nagy nap! Kipróbáltuk a kocsit!!!
Pénteken, mikor apuval egyeztettünk a hét végi feladatokról, megemlítettük, hogy kerékre rakjuk és kipróbáljuk, de igazából nem gondoltam teljesen komolyan a dolgot... Annyi minden van még hátra... és mégis... de kezdjük az elején...

Janó barátunk elkészült az index elektronika nyomtatott áramkörével, de az alkatrészek lábainak helyét ki kellett fúrni 0,8 mm-es fúróval. Jó sok pici lyuk lett rajta...
A kész áramkört elvitte befejezni, azóta elkészült már, de még beszerelésre vár az okos kis szerkezet.
Hogy a kardán alagutat lezárhassuk, a sebességmérőt is el kellett készítenünk. A Koso egyszerűen, a kerékpár sebességmérőkhöz hasonlóan mágnesek és egy jeladó segítségével méri a sebességet. a kézifék konzoljára erősítettük az érzékelőt a kapott tartó segítségével.
A négy mágnest szupererős ragasztóval ráragasztottuk a kardán tengelyre egyenletesen, pontosan elosztva köztük a távolságot.
A hátramenet módosított rudazatát lecseréltük egy végleges verzióra, ez szebb és sokkal profibb a rögzítése a Quaife irányváltóhoz.
A rögzítés, ami biztonságos és tartós.
Az index kapcsoló gombok konzolját matt feketére szintereztettük, és végleges helyére szereltük.
Ezután beszereltük a kardánalagút takaróját, az üléseket, rögzítettük a műszerfalat, bekötöttük a váltóbowdent, minden műszert bekötöttünk, ami már működik és felszereltük az első sárvédő tartókonzoljait, de a sárvédők felszerelésére már nem jutott idő. Ki kellett próbálni az autót...
Leengedtük a földre. Meglepő, hogy míg a bakon volt, mennyire megszoktuk a magasságát. Most kiderült, mekkora a kocsi valójában... Alacsony... de beszállni legalább könnyű lesz... :-)
Egy kicsit ugráltunk az autón, hogy ellenőrizzük a rugózást. Szinte meg sem moccant a kocsi... Nem lesz túl kemény a rugózás vajon?
Minden csavart leellenőriztünk, újrahúztunk, a kerekeket nyomatékkulcsal meghúztuk, a légnyomást ellenőriztük. Kész!
Kitoltuk kocsit a napfényre...
9 hónap után végre megpillantotta a szabadságot...
Egy darabig csak álltunk és néztük...


Aztán bemelegítettük a motort. Szerencsére egy hozzáférésünk van egy magánúthoz, itt tudtuk megejteni a tesztet.
Sisakot húztunk Andrással és bekötöttük magunkat. A vízhőmérséklet lassan-lassan emelkedni kezdett... Mehetünk? Igen! Kiengedtem a kuplungot és... lefulladtam. Ezt még egy párszor megismételtem, míg kellően magas fordulatszám mellett simán elindult az autó. Öröm-rikoltásban töltünk ki. Pedig ez még csak a kezdet volt. Néhány óvatos kormánymozdulat, minden rendben. Fékek? Hát... nyomni kell őket bizony... de a kocsi megállt. Akkor nézzük, milyen kicsit nagyobb tempónál! Négyes fokozatig kapcsoltam fel, miközben mérsékelt gázadással gyorsultunk. Az autó repül! Erős fékezés! A kocsi megállt, nem húzott oldalra, nem tört ki. Bíztató. Még két-három gyorsulás-fékezés. Stabilan megy és fékez annak ellenére, hogy a kerekei egyáltalán nincsenek beállítva, a futómű, a rugózás és a csillapítás is teljesen beállítás nélküli eredeti állapotában van! A motor szépen húz, a váltó tökéletes! Juhé!!!
Hatalmas vigyorral az arcunkon tértünk vissza a garázshoz, ahol a kocsit kicsit átnéztük, majd megbeszéltük a tapasztalatokat.
De előbb még gyönyörködtünk a már működő MNR-ben:






Következik az index elektronika véglegesítése, a sebességmérő kalibrálása, a fordulatszámmérő bekötése, a tükrök és a sárvédők felszerelése, majd a beállítások. Már elkezdtem szervezni a szerelőket, hogy készüljenek a fogadásunkra. Először egy sarok-mérlegelés és rugózás/csillapítás beállítás jön, majd futómű-állítás, végül a motor pontos, műszeres finomhangolása. Ha ezzel megvagyunk, mehetünk pályára!!! Áprilisban Hungaroring nyílt nap lesz! Ott a helyünk!!!!

2009. március 3., kedd

26. építési (fél) nap

Vasárnap délután. A rántott hús sütő olajának enyhén odakapott szaga még az orrunkban, a család lefeküdt aludni, apuval pedig lesurrantunk a garázsba...
De tulajdonképpen előbb elmesélem, hogy az elmúlt hetek alatt apu ellenállások okos felhasználásával elérte, hogy a kapcsoló gombjaink a helyzetjelző világítás bekapcsolása után fél-erősséggel világítsanak, ha pedig bekapcsoljuk valamelyik kapcsolót, az teljes erősséggel égjen. Ráadásul a különböző kapcsolók különböző állapotban kapcsolhatók. Van, amelyik gyújtás nélkül is (elakadás jelző, duda, helyzet jelző, ventilátor) és van, amelyik csak gyújtással (fényszórók, reflektor, ködlámpa). A START gomb pedig a gyújtás ráadása után azonnal világít, indításra hívogatóan...
Vasárnap a műszer egységet szerettük volna bekötni. A legtöbb jeladónk megvan, ki is volt már készítve az index, reflektor, üres, olajszint, stb. visszajelzőjéhez menő drót, csak be kellett őket kötni. Rövid forrasztgatás után ez a látvány fogadott: Sötétben ugyanez:
A sebességmérő, fordulatszámmérő nem működik még, de amúgy kész a műszerfal!
A héten korábban csinált apu egy este egy index-gomb-tartó konzolt. Az esztergályossal pedig alumíniumból 2 cm-es kormány távtartót csináltattunk a rali boltban kapható távtartók árának töredékéért... A távtartó egyben az index gombok drótjait is elnyeli, alul (a képeken nem látszik) egy 3,5 mm-es jack dugó lesz, amin a jelek egy spiráldróton át az index-elektronikáig mennek majd. Így a kormány leszerelhető marad.
A kormány szemből - az alu konzolt festjük, vagy porszóratjuk majd természetesen.
Ugyanaz hátulról a távtartóval és a drótokat rejtő pipákkal:
Egy dolgot megejtettünk még. A Power Commander egységet bekötöttük, és feltöltöttünk rá egy verseny kipufogós R1-es motor programot, ami kicsit szegényíti a keveréket. Természetesen pontosan be fogjuk hangolni a motort, amint megy az autó, már tárgyalásban is vagyok két céggel, de addig ez a program jobb lesz, mint az eredeti szerintem...
Itt a Power Commander egység, egyelőre ideiglenesen bekötve:
A program feltöltése:
És a program, amiben az egyes gázpedál állásokhoz és fordulatszám tartományokhoz százalékban adható meg a több vagy kevesebb üzemanyag iránti igény.A sofőrülés és az övek is bekerültek, nagyon mókás bennük ülni, mozogni nem lehet és be- és kiszállni sem könnyű...
A hűtőrácsunkról készült portré...
És egy csatornafedél-nézőpontból készült fél-alakos kép...

Az Internetem működik végre újra, a gépem is, de a feleségem még nem szült. Az új egyesség, hogy fektetés után hét közben szerelhetünk. Gyerünk! Valahogy össze kell rakni ezt a kocsit az áprilisi Hungaroring nyílt napra...

Legközelebb a műszert igyekszünk befejezni, majd a sárvédőket szereljük fel és mehet a kocsi a földre végre!

Úgy érzem magam, mint amikor a vízilabda meccsek végén a közönség üvöltve számolja vissza az utolsó tíz másodpercet. Halljuk, halljuk mi is, de attól nem megy gyorsabban a munka...

2009. március 2., hétfő

Lassú víz...

Nem frissítettem a blogot egy ideje...
Több olyan esemény történt, amik egyenként még megoldhatók lettek volna, együttesen azonban blogtalanságra kárhoztatták az olvasót. Ezek - minden fontossági sorrend nélkül:
  • A feleségem bármelyik pillanatban szülhet, ráadásul veszélyeztetettként 24 órás fekvésre ítéltetett, vagyis a dremel, fúró és csavarhúzó helyett a porszívó, mosogatógép és a mosógép lett az eszköztáram.
  • Az otthoni felkészülés miatt nemigen jut idő többé egésznapos szerelésekre.
  • Elromlott a fényképezőgépem.
  • A számítógépem is elromlott.

Hiába dolgozott apu otthon néhány este, hogy a kapcsolók tökéletesen világítsanak, működjenek, hogy az index kapcsoló és a kormány távtartó elkészülhessen, és hiába szereltük be és kötöttük be a műszeregységet, nem tudok fotókkal szolgálni ezekről... legalábbis pillanatnyilag.

Amint meg tudom javítani a számítógépemet, mehet a frissítés, mert vannak azért képek a gépemen, amiket szeretnénk megosztani.

Addig is kis türelmet kérünk!