18. építési nap

A csend a zene fontos eleme... a mi esetünkben is jót tett egy hét építési szünet a családjainknak, de azért sok idejük nem volt megszokni a vidám családi szombatokat, ezen a héten megint a garázsban szereltünk. Hogy milyen eredménnyel?

Először is kiderült, hogy a gumis nem tudja az alu felni súlyait beljebb ragasztani, mert állítása szerint akkor semmit nem ér az egész mérés. Ezt ugyan kétlem, szerintem ha akarja, ki tudja mérni és esetleg egy-két próbával be tudta volna lőni a kereket, de mindegy, teljes érdektelenség tükröződött az arcán, így a B tervhez folyamodtunk...

Egy rugókészítőhöz mentünk, aki a Sierra kézifék-visszahúzó rugó mintájára készített két ugyanolyan profilú, de kevesebb tekercsből álló rugót, ami mellett már szépen elforognak a kerekek, bárhol legyenek is a súlyok rajtuk. Mindezt egy centrírozás áráért...

A Sierra és az új rugó (festés után) egymás mellett:

Itt pedig már az új rugó a fékre felszerelve:

Miután a rugók pipáját az építési naplónkba berajzoltuk, a karosszériával folytattuk, amit alul végig rögzítettünk már, de felül még az orrkúphoz kellett igazítanunk és a vázhoz szegecselnünk. Végül nem a szegecselés mellett döntöttünk, mert arra gondoltunk, nem árt, ha bontható lesz és ha nagyon muszáj, akkor könnyebben tudjuk majd szerelni az első felfüggesztést is, ha el tudjuk kicsit húzni a váztól a műanyagot. Így aztán önmetsző csavarokkal, és alájuk tolt távtartókkal oldottuk meg a rögzítést, a csavarok fejeit pedig besüllyesztettük a karosszéria műanyagába.

Miután a kocsi oldalai mindenütt szépen álltak, az első futóművet és a fékrendszert véglegesítettük. Először felhívtuk az MNR-t, hogy egy kételyünket eloszlassák, hány alumínium távtartó kell a lengőkarok vége és a kerékagy közé... miután mindent megtárgyaltunk Marc-kal és Chris-nek is szép hétvégét kívántuk, egy távtartót kivettünk alulról és véglegesre szereltük a futóművet. Jöhetnek a fékek! A rézcsövek az autón belül futnak egészen a kerekek vonaláig, itt a karosszériát átfúrva egy hajlékony fékcsővel kötjük össze a rézcsövet a féknyergekkel. A vázra hegesztett konzol tartja a fékvezetékeket. A csavar meghúzása elég lassan ment, a kis hely miatt egy csavarhúzó hegyével kellett percekig pepecselve forgatni a kontra-anyát...

Végül azonban elkészült a mű, (elvben) van már fék is az autón!

Azon is gondolkodtunk, hogy feltöltsük és légtelenítsük-e a fékrendszert, de végül úgy döntöttünk, ez lesz az utolsó munka a kocsin, amíg még a bakokon áll, de inkább folytatjuk a karosszériát.

Még amikor beindítottuk a motort, akkor elkészítettük a sablont a kipufogócsövek kivágásához. A négy különálló leömlő elég kis lyukon jön át a kocsi oldalán, egy nagyobb karton lyukat rögzítettünk a kocsira, arra pedig kívülről ragasztószalaggal elkészítettük a csöveket érintő, lehető legkisebb lyuk formáját, majd a váz pontjaihoz beazonosító jeleket rajzoltunk rá. Így nézett ki a sablon:

Ezt átrajzoltuk a kocsi oldalára a megfelelő helyre, majd kb. 1 cm ráhagyással egy nagyobb lyukat rajzoltunk. Ehhez a nagyobb lyukhoz megkerestük a legjobban passzoló átmérőjű lyukvágót és megszerkesztettük a három kör közepét:

Innentől semmi más dolgunk nem volt, mint kivágni a három kört, aztán érintőket rajzoltunk hozzájuk, egyenesekkel kötöttük össze őket. Íme a végleges lyuk (mögüle az olajhűtő pislog kifelé, benne az olajnyomásmérő csövével):

A lyukon keresztül egy jó adag ügyeskedés és csavarozgatás után négy hetyke kipufogócső kandikált ki. Remélem nem fog megolvadni a műanyag a melegüktől... Legfeljebb tágítjuk a lyukat majd...

A négy leömlőcső egyesítőjét rá kellett erőltetni azokra, de ezzel korábban is sokat szerencsétlenkedtünk, nem ment rá a csövekre egy centinél jobban, mi legalább 2-2,5 cm-t szerettünk volna beletolni, úgyhogy újra megcsiszoltam a csövek külső- és az egyesítő elem belső oldalait is, de még így sem volt elég. Úgyhogy felvittem az egyesítő elemet a konyhába és a sütőbe raktam 140 fokra egy negyedórára, hogy a melegben kitágulva hátha sikerülni fog. Mikor jól megsült, egy fogó és dupla kesztyű segítségével (tipp: két kesztyű sem elég hőszigetelő egy 140 fokos vas fogdosásához...) a helyére illesztettük, majd egy fadarabot tettünk a végéhez és ráütögettük kalapáccsal. Így már könnyebben ráment a csövekre 2,5 centit. Befeküdtem a kocsi alá és véglegesre húztam az összes leömlő csavart, kész a kipufogó nehézkesebb része!

Ezalatt Lecsó kutya éberen őrizte az orrkúpot...

Az orrkúpnak levehetőnek kell lennie - ha nem is másodpercek, de legalábbis félórák alatt - úgyhogy kis alumínium lemezkékbe menetes szegecset ütöttünk, ezek egyszerre töltik be a váz és a karosszéria közötti távtartó és az orrkúp rögzítés szerepét. Felette a karosszériát és az orrkúpot is átfúrtuk, majd nagyméretű gumi alátétek és imbusz csavarok segítségével rögzítettük az orrkúpot.

Ezen a képen látszik, mennyi hely van még az orrkúp alatt a hűtő felett. El fog férni ott a levegő beömlőcső!

Ezen a képen látszik, hogy mennyi hely lesz a motorháztető és a légszűrő airbox között... nem sok... össze fognak érni...

Egyes angolok szerint az új MNR orr, mint a miénk is a "Nyolcadik utas a halál" főszereplő tartalék-álkapcsos arcberendezésére emlékeztet... narancssárgában szerintem egész jólfésült szörny azért... már megvan a fekete alumínium hűtőrács is, amit beragasztunk majd az orrkúpba, de ezt a sérülések elkerülése végett az építés legvégén, közvetlenül az MNR embléma ünnepélyes felragasztása előtt fogjuk megejteni szerintem...

Végül még egy kép oldalról a teljes kocsiról, bár az igazat megvallva, nagyon torz a fotó, nem tudok elég messze menni a kocsitól a garázsban, és a nagylátószögű optika nagyon aránytalanná formálja az autót. Ennél sokkal laposabb, hosszabb és a ketrec nem ilyen magas... Majd ha keréken lesz, csinálok egy pár fotogén képet is...

Jövő héten talán a motorház és a műszerfal jön, de az elektromossággal is haladnunk kellene már, hiányzik a motor hangja... :-)