2010. május 9., vasárnap

Porszem a gépezetben, avagy egy kitcar sosincs kész... úgy tűnik...

Elnézést a hosszú kihagyásért. Az idő persze közben megjavult, a próbaút is megtörtént. De nem minden ment fényesen. Az első próbaúton kiderült, hogy az MNR hátramenet működik, ez jó hír. Ráadásul csendesebb, mint a Quaife volt. Ez is remek. Meg, hogy érezhető az az 5 lóerő különbség, amennyivel kevesebbet vesz el a motor teljesítményéből az új hátramenet kisebb súrlódása. Szuper! A fokozatkijelző azonban nem működik valamiért jól. Beprogramozza magát, de utána mégsem mutatja helyesen a fokozatokat. Legtöbbször véletlenszerűen kiválaszt egy fokozatot, és azt hűségesen őrzi... a nyitját még meg kell találni. Lehet a jel erőssége, de az is, hogy maga a jel nem jó formátumú a fokozatkijelző számára. Meg fogjuk találni az okát, Janó barátom, aki az index elektronikát is tervezte és készítette, már készenlétben is áll az oszcilloszkópjával...
A fokozatkijelző nem szükséges feltétlenül az autózáshoz, ezért bejelentkeztünk végre a motorhangolásra. Hétfőn lett volna. Előtte szombaton egy rövid, nyugis autókázáson, ahová András és apu mentek el együtt, egyszerre "Krrrrrrrrrrrrr" és elment a hajtás. Kiderült, hogy az MNR hátramenet az, ami megadta magát... átok ül a motorhangoláson, mindig akkor történik valami, amikor oda szándékozunk menni... A hátramenet most újra kijött hát (már csak egy óra kell hozzá, annyira gyakorlottak vagyunk...), és visszament az MNR-hez, akik ellenőrzik és megmondják, mit tudnak vele csinálni. Néhány nap még és megtudjuk...

3 megjegyzés:

14NZ/sseven írta...

Üdv,
Srácok sajnálom hogy nem jöttetek Csabára. Hiányzott egy kőkemény versenyautó a sorból.
Igaz a visszaút lehet vizesre sikerült volna Kecskemétig. Szerintem nem volt még olyan tali itthon, ahol ennyi kitcar tette tiszteletét.

A fokozatkijelzővel kapcsolatban csak annyi, hogy MKindy is szív vele, neki 75nél kikapcsol, addig viszont rendesen működik.

14NZ/sseven írta...

Hello,
Van már infótok mi hullt szét az irányváltóban?

Gergely írta...

Szia 14NZ!
Köszi az érdeklődésed! Sajnos nem tudtunk menni a találkozóra, de majd legközelebb. Lesz még találkozó idén!
MKIndy-vel napi kapcsolatban voltunk a fokozatkijelző terén, de még nem jutottunk oda, hogy megoldjuk. Idő kérdése... első a hátramenet volt. Ami most remélhetőleg rendben lesz. Azt mondták, hogy valószínűleg nem teljesen hátramenetbe kapcsolt, fél-állásban lehetett valamikor, mikor nagy fordulatszámmal megterheltük, ettől mehetett tönkre. Hát, én nem tudom, nem volt ilyen eset és összesen háromszor tolattunk vele, normálisan... De nagyon vigyázni fogunk mostantól, nehogy belefussunk még egy hibába...
A te kocsid hogy áll?
Köszi mégegyszer!
Ciao!
Gergő